Képeskönyv

 Egy (normális) kapcsolatban ahogy a nő és a férfi egyre közelebb kerül egymáshoz lelkileg, úgy testileg is közelebb kerülnek. Többek között többet találkoznak, többet alszanak együtt. S ezáltal megismerhetik a másik olyan énjét, amit a párjuk sem ismerhet. Hogy most miről is beszélek? Csupán arról, hogy vannak olyan emberek, akik álmukban beszélnek, cselekednek, és semmiről sem tudnak, nem emlékeznek reggel semmire, esetleg az, aki mellettük feküdt éjjel...

Alvás közben az agyunk is pihen. Legalábbis egy része. De természetesen a másik része ugyanúgy dolgozik. Ha valamin sokat gondolkodunk, akkor az alvás közben könnyen megjelenhet, azzal álmodhatunk. Legtöbbször pl az új kapcsolat, vagy új munkahely, valami komoly döntés... Barátnőmnek új munkahelye lett, egy nagyobb sport áruházba eladó-pénztáros, és a napi több mint 8 óra munka, a folyamatos koncentráció, odafigyelés álmában is előjön, ami sokszor nagyon mosolyfakasztó lehet. Olyannyira, hogy mindenképp meg kell örökítenem őket.

Az első eset úgy kezdődött, hogy éjjel arra ébredtem, hogy barátnőm a faliszőnyeget birizgálja. Ez nem nagy dolog, mert nap közben is sokszor van olyan, hogy (mivel kicsi az ágy) és a falhoz közel van, akkor a gyűrűkkel felakasztott faliszőnyeg leakad a szögekről és csak így-úgy lóg. Mivel én nem szeretem ezt, mindig megigazítom, vagy Ő teszi meg. Szóval éppen igazgatta én meg rákérdeztem, hogy mit csinálsz? A válasz egyszerű volt: Nem akarják megvenni! Döbbenten kérdeztem vissza, hogy kik? Hát a vevők!

Döbbenet és a nevetés versenyzett bennem: Tisztán és érthetően beszélgetett velem, hangjában düh volt, hogy nem tudja eladni... Mondtam neki, hogy aludjon csak nyugodtan.

A döbbenet reggel fokozódott, amikor kiderült, hogy semmire sem emlékszem és tuti, hogy szivatom....

Napirendre is tértünk, néha felemlegettem, jót nevettünk... Teltek múltak a napok, egyik éjjel arra ébredek, hogy fázik az arcom. Kinyitom a szeme és látom, hogy Kedvesem fogja a takarót két kézzel, felhajtja, visszahajtja, majd megint elölről, és így legyez mindkettőnket. Ismét jön a kérdésem, hogy mit csinálsz?
-Nem tudom mit csináljak ezzel!-jött a dühös válasz.
Hát hirtelen nem tudtam mit is válaszoljak, mert ugye a takaróval takarózni szokás. Majd kiegészítette 2-3 pillanattal később:
-Becsipogózzam, vagy mi legyen.
Soha nem hallottam még ezt a kifejezést, és reggel nagy volt a nevetés, amikor kiderült, hogy megint semmire sem emlékszik és a becsipogózás az a folyamat, amikor a lopásgátlót felteszik az árukra, mielőtt kikerül a boltba a polcokra. 

Következő élményem az volt, amikor egyik vasárnap reggeli 6-7 óra örül félálomban barátnőm megszólal:
-Viszont látásra.
Szemem felpattan ránézek, hogy ez mos miféle szakítás, vagy valami teszt, mit marháskodik. Felteszem naívan a kérdést:
-Kinek köszöntél?
-Hát nekik. ÉS csukott szemmel mutat maga elé a falra.
5 másodperc néma csend, majd kitört belőle a nevetés. Haha, felfogta, hehe, végre emlékezni fog reggel. Mosolyogva visszaaludtam.
Ühüh, hát nem. Felfogta hajnalban, de semmire sem emlékezett.

Utolsó "élményem" az volt, amikor karácsony és szilveszter közötti egyik éjjel egyszerűen arcon csapott.
-Mit csinálsz? - kérdeztem. 
-Fénymásolok.
Megfordult a gondola, hogy mit is mondhatnék erre. Hagyjam rá és csapjon újra fejbe, vagy beszéljem le róla, ébresszem fel? Egyszer azt hallottam, hogy nem tesz jót, ha az álomból "kirántjuk" az illetőt, így inkább gondoltam, hogy okosan lebeszélem róla.
-Nincs itt semmilyen fénymásoló. próbáltam megnyugtatni.
Erre teljesen felháborodva rám mordult:
-Akkor hogy fogom ezeket itt lefénymásolni??
Innen kezdve már nem tudtam beszélni, mert kiszakadt a röhögés belőlem. És eljutottunk odáig, hogy pár pillanat múlva Ő is velem nevetett, de reggel természetesen semmire sem emlékezett.
Kár, mert nagyon mulatságos :)

Webes képszerkesztő:

http://www.splashup.com/

Tegnap...

ismét: https://www.youtube.com/watch?v=elVMHKb8A4A

és vége. mielőtt még valami lehetett volna. Sajnálom.

Szomorú vagyok.

...

Amikor valamibe belekezdesz, valahogy így tedd, hogy értelme legyen:

"Mikor csinálsz egy 'martellót', rúgj úgy, hogy a saját lábad törjön el, amikor csinálsz egy 'galopantét' üss úgy, hogy eltörjön a kezed. Mikor pedig az ellenfelet dobod el dobd úgy, hogy egy lukat vájjon a betonba."

Ez volnék. A 11. I.M.O.La. idején, az Úr 2008. esztendejében. Maci fotózott, ahogy rendszerint:)

 Szakadt a****s futócipő:

14.599,- Ft + 800km

Brazil capoeira edzőnadrág:

12.000,- Ft

Noname izomtrikó:

1.500,- Ft

"Létra" tetkó:

6.000,- Ft

Ezüst fülbevalók:

2.000,- Ft

"Faszagyerek" kinézet:

megfizethetetlen

 Következő képen az latható, ahogy aegy pinpongasztal tetejét vetem nyomaspróba alá. Mivel nem akartam kitenni a fényképészt biológiai veszélynek, és az asztalt sem szerettem volna összekoszolna a cipőm talpával, így a nehezebben "járható" utat választottam:

 Ezen a képen Maci azt örökíti meg, ahogy éppen nyújtom a lábam. Mivel a föld hideg volt, semmiképp nem szerettem volna leülni, így ismét egy kicsit ügyeskednem kellett. Sajnos nem volt tökéletes a nyújtás,  jol be is vertem a lábam leszallás közben... valószínüleg, mert nem csatoltam be az övemet

https://www.youtube.com/watch?v=puSkP3uym5k

https://www.youtube.com/watch?v=i6sIWwEBsLQ&feature=related

 https://www.youtube.com/watch?v=mpHLEm9-0bg&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=P86fPsC_cCQ&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=JHfh3pOTT4Q&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=ny43zFochi8&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=b714Wi4CDsQ

https://www.youtube.com/watch?v=BEz-GYBpU4k

https://www.youtube.com/watch?v=elVMHKb8A4A

A Mandalóriai háború után a meggyengült Köztársaságra újabb veszély zúdult, a Sithek. Revan és Malak háborúja kimerítette a Köztársaságot, ahogy a Jediket is megtizedelte. Így történhetett, hogy a szétzúzott mandalór sereg ősi hagyományaikat folytatták: harcoltak továbbra is a dicsőségért, a büszekeségért, pénzért, becsületükért a nagy vereségük után. Harcoltak, de nem egy háborút vívtak, nem együtt harcoltak, mint a Nagy Mandalori Háborúban, hanem saját csatájukat, fosztogatásaikat keresték-tették, kisebb-nagyobb csoportokban. Leginkább a peremvidékeken ritkabb esetben a ferfordulast kihasznalva a túlzott dicsőségre áhítók a magvilágo kfele is betörtek.

A Köztársaság javarészt semmit sem tudott tenni, hiszen a kis csapatok gyorsan lecsaptak bármerre, kevés hajó, nagy agilitás jellemezte őket, és sehol sem időztek sokáig. A Köztársaság csupan a mandalóriaiak által hagyott „karcolásokat” nyalogathatták. Mivel haderejük nem ilyesfajta harci helyzetekre lett kiképezve, így a Jedik segítségét kérték, hátha ők az Erő segítségével könnyebben el tudjak kapni a mandalor kalózokat.Így történhetett, hogy egy jedi rátalált egy mandalor kölyökre és magához vette, de ne szaladjunk a dolgok közepére...

… valahol a Therum rendszer, Z-4813-as bolygólyán....

-Mozogj már te hulladéktároló!-és ezzel Berk egy nagyot odacsapott az energia korbácsával a rakododroid törzsvázára. Persze a droid nem érzett semmit, Berk pedig vigyázott, nehogy kisüssön egy áramkört, hisz az mégjobban lassítaná a kirakodást, ami épp elég lassú volt így is. De legalább megelégedéssel töltötte el maga a mozdulat, a káromkodás és persze, hogy ő az úr. Ez a megelégedés pedig kellett neki, mert most mindent utált.

Utálta a rakodódroidot, mert lassóú volt és még nyikorgott is. Utálta a napot, amiből kettő is volt az égen, így a verejték a szemébe csorgott, utálta a kikötőt, mert itt senki sem akart kijönni a napra, hisz majdnem delet mutattak a napok. Persze ezzel csak az lett az eredmeny, hogy méglassabb lett a kipakolás, mégjobban sütött a nap, mégtöbbet izzadt. Pufók teste így is olyan volt, mintha egy energia kazán épp a felrobbanás előtti pillanatban lenne, a festék már leolvadt róla, és épp az utolsó hegesztései nyikorognak... nyikorognak mint a homok a fogai között..

-Na még ez is, pffff...-köpte ki szájából a homokot, törölgette szemeit, ahogy egy kisebb fuvallat pont az arcába kavarta a karcos port. Egy pillanatra megdermedt, ahogy rossz előérzete támadt, és ahogy az árnyékban rotógyökér szipkázó kislányra nézett, aki göndör kacajjal nevetett Berk mutatványán, és épp ujjal mutogatott felé, lassan letekintett csizmájára.

-Ohhhh, hogy az a....- es a kövér ember a bakancsáról elkezdte eltávolítani saját köpetét. Ahogy fél lábon egyensúlyozva igyekezett a másik lábáról a „mutatvány” maradékát eltávolítania szerelő kéztörlőjével, elvesztette egyensúlyát és hatalmas homokfelhőt kavarva landolt a homokban.

Milla elejtette a rotógyökér frissítőjét és pici kezeit a hasára és a szájára tapasztva fetrengett ő is az árnyékban a nevetéstől. Szőke göndör tincsei közül, kék szemeivel ahogy zsiványan Berkre nézett a hajóskapitány nem tudott haragudni rá, csak sajnálta a kislányt, hogy ne mlehet sosem olyan, mint egy „normális” ember ….egy pillanatra magára nézett, aztán kitört belőle is a nevetés...

-Koordináták: 3024, 14,-5673...védelem lekapcsolva, hajóforgalom zéró, kikötőben kirakodás alatt. Tűzparancs engedélyezve.

-Vettem Baziliszkusz Vezér. Ionfegyverek aktiválva, megkezdjük a támadást. Vége.

...Mindenki készenáll? Leszállás után a kikötőben egy DT-3000-es típusú hajót kel lelfoglalnunk. A benne levő szállítmány igen sok pénzt ér, ha megfelelő kezekbe tudjuk eladni.

A helyszínt biztosítani kell, Sárkány osztag teszi ezt. Itt ..és itt... és itt...

A többieknek szabad préda. Hozzátok a fiatalabb harcosokat is, lesznek civilek is, legalabb nekik is akad szórakozás...

Milla a pad alá menekült amikor az első égzengést meghallotta. Tudta miylen az a sivatagi vihar, tudta hogy néha egy egy „múúú” is elvisz, olyan ereje van. De akkor más a hangja. Félt a csattogástól, a sistergéstől. Félt de csendben volt. Pici lábait maga elé húzta, kezeivel átkulcsolta térdét és azt nézte ahogy a szürke-kék ruhás idegenek színes sugarakkal mutogatnak a helyiekre azok meg elesnek tőle... picit mókás is volt...még nem tudta, hogy nevessen, vagy féljen... csak nézte a pad alól, hogy mi történek.

-Vigyázz fegyver van nála! -kiáltott Verk Donternek, ahogy a kijelzőjén megjelent egy újabb célpont. Az előtte álló dagadt hajóst fegyvere tusával arcon csapta, majd mellberúgta és ahogy elterül, rálépett a mellkasára, hogy ne mozogjon annyit, egy pillanatig célzott és mandalori nehéz sugárvetőjével szétrobbantotta a lába alatt vonagló test fejét.

Körülnézett. Minden harcostársa karcolás nélkül van. Ahogy annak lennie is kellett.

Az összes fegyveres halott. Helyes. Szállítmány sértetlen. Tökéletes.

Akkor most jöhet az oktatás a fiataloknak....

-Azt ott a pad alatt hagyjátok meg a „Lököttnek”...

-Héj Shil az a pisis a tied..hahaha....

Shil, a „Lökött” négy-öt nyarat látott... Erős, okos gyerek. Olyan lett volna mint a többi harcos...

Ha nem lenne az a... nos „lát”..csak máshogy...érzi a körötte levőket, szellemeket hall, előra megérzi a jövőt... „más” mint a többeik. Talán ha máshova születik és nem egy olyan helyre ahol a tisztelet az ersebbenek, a bátrabbnak jár, akkor nem nézik ki maguk közül...

Shil odament Millához. Kezébn egy görbe harci pengét szorongatott, hisz akármilyen „más” volt mégis Mandalornak született. A fiú becsukta a szemét és érezte a lányt. A gondolatait olvasta, a szemével látott, a fülével hallott... érezte, hogy Milla a neve és nincsenek barátai. Hogy elekülik, nevetnek rajta, csúfolják, van ki ad neki pár kreditet... Mintha önmaga lett volna... mintha önmagát kellett volna most azzal a pengével megölnie.... Ez nem fog menni...

Milla nagy csodálkozó kisírt szemekkel nézte a sötét hajú fiúcskát, aki azzal a nagy csillogó késsel jött feléje. Érezte, hogy bántani akarják, félt, nagyon félt... Aztán nézte ahogy a fiú meáll előtte. A félelemtől pici szíve olya hevesen vert mintha a Tűz-völgyet futotta volna végig...

Összeszorította szemét és visszagondolt arra amit édesanyja mesélt: „Van aki bánt minket, de van aki megvéd, ne félj Milla, bújj ide hozzám...” De ahogy visszagondolt, nem talált senkit, aki megvédte volna most, csak az emberek, akik ujjal mutogattak rá, vagy akik nevettek rajta, vagy akik pár kreditet dobtak elé... Nincs ki megvédjen....

-Mit csinálsz már annyi ideig kölyök? Csattant a hangszóró által zörejekkel teli kérdés. Öld már meg! Erre sem vagy jó? Milyen harcos lennél, aki egy nőt sem tud megütni? Greg menj végezd el helyette.

Köszönöm Uram! Mondta Greg, aki – már 6 nyarat élt meg- erős volt, bátor, jó harcosnak ígérkezett. Mandalor harci pengéjét beletörölte az előtte fekvő holttesbe és biztos léptekkel elindult a kislany felé.

Shil felállt és megfordult.

-Tűnj innen. -Shil szavai inkább kijelentésnek hangzottak, mint fenyegetésnek.

-Miért mit csinálsz lökött?

Shil régóta nem szerette Greget... hisz Greg is szívesen csúfolta Shilt a mássága miatt.

Most elég volt neki ez a válasz. A két gyerek egymásnak esett. Gyors küzdelem volt. A harci pengék mohón nyesték a fiatal testeket. Másodpercek múlva Greg a földön feküdt, Shil maradt állva. Bár lábai rogyadoztak, hiszen sebet kapott... egy pengét az oldalába.

Dacos szemmel, összeszorított ajakkal nézett a többi harcosra.

A kalózok megdöbbenve figyelték, ahogy a kiközösített gyerek, akit csak azért hoztak magukkal, mert sajat vérükből származott, megölte pillanatok alatt az egyik legtehetségesebb harcos csemetét.

Némán néztek egymásra. A csendet a vezér sugárfegyverének lövése törte meg. Ózonszag terjengett a levegőben...

-Indulhatunk, mindent elintéztünk. -szólt a vezér.

-És a kölyök?

-A dögevők eltakarítják.

Shil órákig ült Milla holtteste előtt... a ragadozók is érezték, hogy hiába friss a vér szaga, ez még nem az ő idejük. Később a fiú eltemette a kislányt. Készített neki dúracélból egy fejfát, amire ezt véste:

“Kitaszított Világosság”

Aztán a romok között elrejtőzött a vadak elől...

-Erre , gyorsan valami dögevő mocorog odabennt! - kiáltott a Köztársasági kutató-mentő alakulat egyik tagja.

-Még a végén valakit elkap...

-Várjatok megnézem előbb- szólt ugyanolyan nyugodt hangon a köpenyes alak, mint amilyen nyugodt eddig végig volt.

-Zavart érzek...

Néma csendben nézték, ahogy a csuklyáját hátraengedve a törékeny, de izmos testű nő szinte nesztelenül be siklott a félig bedőlt falú kunyhóba. Shamy volt a neve. Velük volt eddig mindig. Ő vezette a csapatot, akik a mandaloriak támadásai után a helyszineken nyomoztak túlélők, nyomok után. Több alkalommal mentette meg életüket, azzal, hogy időbe félre rántott valakit egy lezuhanó gerenda elől, egy fel nem robbant detonátort hatástalanított, vagy súlyosan megégett társukat meggyógyította. Nem csak az arca tette bájossá, hanem valami megfoghatatlan erő, ami körülvette.

Némán hallgatóztak, hogy mi történhet odabent...

Gyors lábdobogás.... csend...

Kellemes női hang: Üdvözöllek..

Halk erőtlen gyerekmorgás...

Lágy női hang: Nem kell tőlem félned...

Mandalori kérő gyerekszavak : Hagyj békén, én más vagyok...

Megkönnyebült női hang: Érzem... ezért vagyok itt...

Sápadt fénnyel kelt a hajnal. A bárd kisétált a kőerkélyre, és élvezte a reggelt. Sosem gondolta, hogy ennyire édes tud lenni az élet. Ezelőtt csak élte az életét, azonban mostantól szerette, s ragaszkodott hozzá. Úgy érezte, hogy most már van mit veszítenie, nem csupán egy játszmának lenne vége. Becsukta szemét, ahogy sütkérezett az erőtlen sugarakban. Örömmel töltötte el a gondolat, hogy az ellenségei, azok a mocskos vérszopók, akik nővére vérét vették el egy ünnepi napon, ami azóta a gyász napja lett, sosem élvezhetik ezeket a pillanatokat. Visszanézett a szobába, ahol az elf lány feküdt. Egy pillanatra arcán összerándultak az izmok, ahogy arra gondolt, hogy megérinthette a Hangszert, de sosem lehet övé. Hogy eltöltött vele egy éjszakát, és most talán a halálba indul. A halálba, amit annyiszor megkísértett már minden egyes párbajon. De a tegnap éjszaka óta más lett minden. Félelem költözött szívébe. Félt hogy elveszíti, amit nem is kapott meg, s nem is kaphat meg t’án soha. Tudta, hogy az nem jó. Ha fél, azt megérzi az ellenfél, s akkor veszve a csata.
Elkergette a gondolatokat, a reggel illatát szívta magába.
De csak nem tágított az illat, ami a szobából áradt felé csábítóan. Visszafordult ismét, s az ágyat nézte. Elégedet volt, ahogy a millió vörös rózsa szirmokat nézte, amivel felszórta a szobát, s az ágyat. Ha felébred, akkor biztos tetszeni fog neki. Hmm… Eddig mindig azt gondolta, hogy az elfek nem alszanak…
Nézte a testet, a tökéletesség szobrát. Akár egy párduc. Izmos, feszes testet rejtett a selyemtakaró, mely testet fél éjszakán át becézett ajkaival. De ugyanolyan veszélyes is volt a nő. Talán lophatna még perceket, de akkor csak fájdalmasabb lenne az elválás.
Nekidőlt a párkánynak, mert nem bírta szemét levenni a lányról. Talán az megérezhette a figyelő tekinteteke, mert lassan megmozdult. Kinyújtózott az ébredő nagymacska. Tekintetét végighordozta a szobán, végül megállapodott a bárd pillantásán.
-Szeretném, ha visszajönnél. -szólt a csábító ajánlat olyan ajkak közül, aminek csókjáért sokan halnának örömmel.
Amantil örült az invitálásnak, mert megérezte benne a vágyat, s a hálát. A vágyat a boldogságra, amit testük összeolvadása okozna, s a hálát, amiért a bárd gyengédebb volt mint valaha, s nem használta ki a lehetőséget az éjjel, hogy a nőt magáévá tegye. Csupán simogatta, szerette, mert becsülte.
-Miért?- kérdezte végül, mert tudni akarta, hogy igazat mond-e a lány.
-Mert jó lenne…
Igazat mondott, de semmivel sem lett okosabb. Pár pillanatig élvezte a látványt, ahogy percekkel ezelőtt a hajnalt. Lassan félmosoly jelezte arcán, hogy nem az eszére hallgat, hanem a szívére, és elkezdte lecsatolni fegyverövét.
Mikor két órával később kiugrott az erkélyről a sikátorba–az ajtót sosem használta, ha hölgytől távozott kora reggel-, már szinte fájt, hogy nem tudja az időt megállítani. Sosem érzett még hasonlót. Eddig azt hitte, hogy tud szeretni, és szeretett. Most azonban szíve egyik fele ottmaradt a szobában. Vajon mikor visszatér talál valamit a szobában? Egy emléktárgyat? Amibe kapaszkodhat, hogy nem csak álom volt az egész éjszaka.
Vajon visszatér egyáltalán?
Ahogy lendületes tempóban végigszaladt a mocskos sikátoron, most először hálát adott, amiért ilyen bűz van egy utcán. Visszarántotta a valóságba a szag, s az álom utolsó foszlányait is messzire kergette.
Még időben érkezett a temetőbe.
Stílusos hely volt, meg kell hagyni. Legalább gyorsan hazatér a vesztes.
Ez bántotta leginkább Amantilt, hogy volt stílusa a gazfickónak. S ez tette veszélyessé, kiszámíthatatlanná. Viszont vonzotta a kihívás. Bár most inkább „otthon” ült volna szívesebben, a párductestűvel.
-Úgy tűnik öregszem…- mormolta magában, mint egy szenilis vénember.- …a végén még az ágyban is szégyent vallok.- erre a gondolatra kissé megijedt, és azonnal az előtte állókra koncentrált.
Hárman voltak azok.
Egy alacsonyabb köpcös kalácsképű. Tipikusan az fajta, aki összekuporgatott pénzéért csinosabb feleséget nem tud kapni, és évek vívódása után elmegy az örömlányokhoz, akiknél csak a pénze miatt kedvelt vendég. De sosem tudja meg, hogy mit rejthet a női lélek.
Aztán ott van a nyurga patkánybajszos. Ő a csapat feje. Hmm... micsoda csapat… Iskolába járathatták a szülei, és most azzal, hogy tud olvasni és számolni, megbecsült tagja lehet a két másiknak.
-Valószínű, hogy még lámpás házban sem járt még.- vigyorgott magában a bárd.
Hangosan csattan az üdvözlés a harmadik alaktól:
-Már azt hittem inadba szállt a bátorság.
Az üdvözlet gazdája egy átlagos magasságú, teljesen átlagos ember volt, széles karimájú kalappal, szürke szemekkel. Könnyen felejthető ábrázata lenne, ha arcát egy heg nem szántaná fel keresztben szemöldöktől szájszélig. A tipikus bérgyilkost jutatta Amantil eszébe, akármikor ránézett. Ő volt a kihívott, aki megsértette. Vagyis nem őt, hanem az elfet. Csupán egy gondatlan megjegyzés volt az éjjel...
…ahogy az oszlopok között lépkedett, mindig figyelt, hogy árnyékban legyen, De éppen csak annyira, hogy a lány észrevehesse, s ne tűnjön tolakodónak. A lány is figyelte, habár táncával az embereket szórakoztatta. Olyan volt aki megtestesítette a férfiak vágyait. A tüzes vérű nő, aki után csak megfordulni lehet az utcán, de elérni lehetetlen. A vágyakozás maradhat. Csupán a kiválasztottak kóstolhatnak belőle.
A bárd figyelt a részletekre. Észrevette az a három alakot, akik kinézték maguknak az elfet. Túl sunyi volt a kinézetük. Valószínűleg nem maguknak akarják megszerezni, hanem eladnák ágyasnak valamelyik gazdag erkölcstelen hercegnek. Szívesen kiköpött volna egyet, de az az ünnepi hangulat megsértése lett volna. Így tehát figyelte a lányt és a gazfickókat.
Lassan az árnyak takarásában, és az illúziók segítségével a csapat közelébe jutott, anélkül, hogy azok megneszelték volna. Hallgatta szavaikat, azt, hogy mikor, s hogyan kaparintsák meg a lányt. A bárd várta az alkalmat, hogy hibázzanak. De ehhez a lánynak kellett lépnie.
Aki meg is tette. A bárd kacsintott egyet, s a lány olyan táncmozdulatot tett csípőjével, ami még a halottakat is talpra állította volna.
- De elkapnám a kis szukát…- hallatszott az éles kijelentés a kalapos vágottarcútól.
- Na de Uraim, ez bizony csúnya szó egy ilyen csodás teremtésre...- lépett elő az árnyak közül a bárd pimaszul mosolyogva-… ha úriember lenne, akkor kihívnám egy párbajra. De így, félek, hogy csak egy olyan üres kardhüvely lóg az oldalán, mint a feje.
-Vigyázz a szádra te cifra páva, mert kivágom a nyelved!-jött a mogorva válasz.
-Lám, lám. Azt hittem, hogy csak gyenge nőkre fáj a foga.
-Az ilyen nyegle szépfiúkat szeretem megtanítani kesztyűbe dudálni!
-Oh, csak nem egy híres bárdhoz van szerencsém, aki egzotikus hangszereken játszik? -vigyorgott egyre pimaszabbul Amantil.
-A bárd a kezemben lesz, amivel jobb képet vágok rád!
-Inkább saját magán kellene gyakorolni. A faragatlanságát tudná tökéletesíteni. De félre a játékot. Ön megsértette a hölgyet. Mivel ő velem van (legalábbis remélem, hogy velem lesz még ma éjjel -gondolta magában-), ezért párbajban győzedelmeskedjék az igazság.
-Akkor reggel a nyolcadik harangszókor a Temető kertben, a kápolna mögött, hogy ne kelljen messzire húznunk a halott tested. Párbajtőrrel.- egyezett bele a kalapos…
... ahogy végignézte a díszes társaságot, átgondolta az elkövetkező eseményeket. Ha a kalapost megöli, valószínűleg a nyurga beijed. De a kalácsképű még tartogathat meglepetéseket. Volt egy karikagyűrű az ujján. Az ilyen fickók nem szoktak gyűrűt hordani a zsíros ujjaikon. Könnyen lehet, hogy egy tűvető, vagy rejtett tőr kioldója. Az pedig bizonyára mérgezett.
Megállt tőlük pár szökkenésre, kardját elővonta, s az üres hüvelyt egy fának támasztotta. Ahogy lassan kigombolta az ingét, egy láthatatlanság varázst bocsátott míves láncingére.
-Az óvatosságba senki sem halt még bele.- gondolta.
Megigazította vívókesztyűjét, és lassan a szíve dobbanásaira kezdett koncentrálni…
…ahogy a lány derekát szorította magához megérezte szívverését. Úgy kalapált, mint a kovács kalapácsa, mikor egy új fegyver születik alatta…
… lélegzetvételei mélyebbek lettek, s a fejét előre hajtva közeledő alakot figyelte…
…ahogy a szenvedély egyre jobban eluralkodott a lányon, úgy mélyültek lélegzetvételei. Fejét előreszegte, akár egy ugrani készülő nagymacska, és a csípőjük táncát figyelte, aztán tűzben égő szemeit a bárdra vetette, miközben ajkát kéjes sóhaj hagyta el…
…aki nyugodtan közeledett, mint ha már leszámolt volna múltjával, és a jövő csak ajándék.
Megállt, sarkát enyhén a földe nyomta, kitámasztott, hogy egy gyors támadással a meglepetést kihasználva döntse el a küzdelmet. A bárd azonban átlátta a mozdulat előkészítését.
Tiszteletadásra emel csillogó pengék az arcok előtt…
… közben rakoncátlan ezüst vörös hajszálak hullottak a lány arcába…
… majd a hirtelen kinyúló test, amit eddig megtévesztésül kicsit görnyedten tartottak az izmok. S most sokkal messzebbre elért a penge, mint ahogy azt gondolni lehetett…
...amik mint ostor csapódtak hátra, mikor egy gyengéd mozdulattól kihomorított a lányt…
…s gondolta Amantil. Egy szúrás az oldalán, ami nem életveszélyes, csupán zavaró, de a felszisszenő hang ami önkéntelenül kicsúszott a száján, gúnyos mosolyt csalt ellenfele ábrázatára…
…akit alig tudott karjaiban tartani. Aztán mikor csípőjét átkarolta lábaival, s megszorította, hogy mélyebben érezze magában, a bárd önkéntelenül is felszisszent a csodás érzéstől, ami a lány arcára mosolyt csalt…
…de nem sokáig örülhetett, mert a Weawerly család ősi riposztja, melyet sokak csak egyszer láttak életükben, s az lett utolsó -kellemetlen- élményük, ismét bizonyított. A megdöbbenés pillanata a sebhelyesarcún, hogy hibázott…
…de a mosoly után lecsukódó szempillák, kinyíló száj jelezte, hogy a bárd visszavágott egy elegánsnak nem nevezhető mozdulattal, melyet sokévi gyakorlással fejlesztett ki, selyempárnák között…
…amit nem tud korrigálni többé. Csupán egy torz ábrázat futja erejéből…
…amire csodás arcának válasza vörös ajkak, csillogó szemek, édes lehelet, s a legszebb arcvonások, amik egy nőn valaha csak lehetnek…
… s a test izmainak utolsó remegése, ahogy a lélek a halálba sétál.
… és a lányon enyhe remegés tanúsítja, hogy eljött a pillanat, amikor kiszakadnak a gondolatok, és csak az ösztön létezik.

Szerencsére a kalácsképű okosabb volt, s nem próbálkozott semmivel. Nem volt olyan hű vazallusa a kalaposnak, hogy utánahaljon.
Mikor visszatért a szobájába, hogy kipihenje magát, forró fürdőt vegyen, legnagyobb megdöbbenésére ott találta a lányt.
-Csak el szerettem volna búcsúzni, s tudni, hogy láthatlak-e még.
Hányszor hallotta már ezt a kérést, de sosem várta. És sosem volt ennyire kedves számára.
Hiszen én akartam ezt mondani neki.
Az arcán most szívből jövő mosoly jelent meg, ahogy a fegyverövét lecsatolva elindult a hang gazdája felé...