A Mandalóriai háború után a meggyengült Köztársaságra újabb veszély zúdult, a Sithek. Revan és Malak háborúja kimerítette a Köztársaságot, ahogy a Jediket is megtizedelte. Így történhetett, hogy a szétzúzott mandalór sereg ősi hagyományaikat folytatták: harcoltak továbbra is a dicsőségért, a büszekeségért, pénzért, becsületükért a nagy vereségük után. Harcoltak, de nem egy háborút vívtak, nem együtt harcoltak, mint a Nagy Mandalori Háborúban, hanem saját csatájukat, fosztogatásaikat keresték-tették, kisebb-nagyobb csoportokban. Leginkább a peremvidékeken ritkabb esetben a ferfordulast kihasznalva a túlzott dicsőségre áhítók a magvilágo kfele is betörtek.
A Köztársaság javarészt semmit sem tudott tenni, hiszen a kis csapatok gyorsan lecsaptak bármerre, kevés hajó, nagy agilitás jellemezte őket, és sehol sem időztek sokáig. A Köztársaság csupan a mandalóriaiak által hagyott „karcolásokat” nyalogathatták. Mivel haderejük nem ilyesfajta harci helyzetekre lett kiképezve, így a Jedik segítségét kérték, hátha ők az Erő segítségével könnyebben el tudjak kapni a mandalor kalózokat.Így történhetett, hogy egy jedi rátalált egy mandalor kölyökre és magához vette, de ne szaladjunk a dolgok közepére...
… valahol a Therum rendszer, Z-4813-as bolygólyán....
-Mozogj már te hulladéktároló!-és ezzel Berk egy nagyot odacsapott az energia korbácsával a rakododroid törzsvázára. Persze a droid nem érzett semmit, Berk pedig vigyázott, nehogy kisüssön egy áramkört, hisz az mégjobban lassítaná a kirakodást, ami épp elég lassú volt így is. De legalább megelégedéssel töltötte el maga a mozdulat, a káromkodás és persze, hogy ő az úr. Ez a megelégedés pedig kellett neki, mert most mindent utált.
Utálta a rakodódroidot, mert lassóú volt és még nyikorgott is. Utálta a napot, amiből kettő is volt az égen, így a verejték a szemébe csorgott, utálta a kikötőt, mert itt senki sem akart kijönni a napra, hisz majdnem delet mutattak a napok. Persze ezzel csak az lett az eredmeny, hogy méglassabb lett a kipakolás, mégjobban sütött a nap, mégtöbbet izzadt. Pufók teste így is olyan volt, mintha egy energia kazán épp a felrobbanás előtti pillanatban lenne, a festék már leolvadt róla, és épp az utolsó hegesztései nyikorognak... nyikorognak mint a homok a fogai között..
-Na még ez is, pffff...-köpte ki szájából a homokot, törölgette szemeit, ahogy egy kisebb fuvallat pont az arcába kavarta a karcos port. Egy pillanatra megdermedt, ahogy rossz előérzete támadt, és ahogy az árnyékban rotógyökér szipkázó kislányra nézett, aki göndör kacajjal nevetett Berk mutatványán, és épp ujjal mutogatott felé, lassan letekintett csizmájára.
-Ohhhh, hogy az a....- es a kövér ember a bakancsáról elkezdte eltávolítani saját köpetét. Ahogy fél lábon egyensúlyozva igyekezett a másik lábáról a „mutatvány” maradékát eltávolítania szerelő kéztörlőjével, elvesztette egyensúlyát és hatalmas homokfelhőt kavarva landolt a homokban.
Milla elejtette a rotógyökér frissítőjét és pici kezeit a hasára és a szájára tapasztva fetrengett ő is az árnyékban a nevetéstől. Szőke göndör tincsei közül, kék szemeivel ahogy zsiványan Berkre nézett a hajóskapitány nem tudott haragudni rá, csak sajnálta a kislányt, hogy ne mlehet sosem olyan, mint egy „normális” ember ….egy pillanatra magára nézett, aztán kitört belőle is a nevetés...
-Koordináták: 3024, 14,-5673...védelem lekapcsolva, hajóforgalom zéró, kikötőben kirakodás alatt. Tűzparancs engedélyezve.
-Vettem Baziliszkusz Vezér. Ionfegyverek aktiválva, megkezdjük a támadást. Vége.
...Mindenki készenáll? Leszállás után a kikötőben egy DT-3000-es típusú hajót kel lelfoglalnunk. A benne levő szállítmány igen sok pénzt ér, ha megfelelő kezekbe tudjuk eladni.
A helyszínt biztosítani kell, Sárkány osztag teszi ezt. Itt ..és itt... és itt...
A többieknek szabad préda. Hozzátok a fiatalabb harcosokat is, lesznek civilek is, legalabb nekik is akad szórakozás...
Milla a pad alá menekült amikor az első égzengést meghallotta. Tudta miylen az a sivatagi vihar, tudta hogy néha egy egy „múúú” is elvisz, olyan ereje van. De akkor más a hangja. Félt a csattogástól, a sistergéstől. Félt de csendben volt. Pici lábait maga elé húzta, kezeivel átkulcsolta térdét és azt nézte ahogy a szürke-kék ruhás idegenek színes sugarakkal mutogatnak a helyiekre azok meg elesnek tőle... picit mókás is volt...még nem tudta, hogy nevessen, vagy féljen... csak nézte a pad alól, hogy mi történek.
-Vigyázz fegyver van nála! -kiáltott Verk Donternek, ahogy a kijelzőjén megjelent egy újabb célpont. Az előtte álló dagadt hajóst fegyvere tusával arcon csapta, majd mellberúgta és ahogy elterül, rálépett a mellkasára, hogy ne mozogjon annyit, egy pillanatig célzott és mandalori nehéz sugárvetőjével szétrobbantotta a lába alatt vonagló test fejét.
Körülnézett. Minden harcostársa karcolás nélkül van. Ahogy annak lennie is kellett.
Az összes fegyveres halott. Helyes. Szállítmány sértetlen. Tökéletes.
Akkor most jöhet az oktatás a fiataloknak....
-Azt ott a pad alatt hagyjátok meg a „Lököttnek”...
-Héj Shil az a pisis a tied..hahaha....
Shil, a „Lökött” négy-öt nyarat látott... Erős, okos gyerek. Olyan lett volna mint a többi harcos...
Ha nem lenne az a... nos „lát”..csak máshogy...érzi a körötte levőket, szellemeket hall, előra megérzi a jövőt... „más” mint a többeik. Talán ha máshova születik és nem egy olyan helyre ahol a tisztelet az ersebbenek, a bátrabbnak jár, akkor nem nézik ki maguk közül...
Shil odament Millához. Kezébn egy görbe harci pengét szorongatott, hisz akármilyen „más” volt mégis Mandalornak született. A fiú becsukta a szemét és érezte a lányt. A gondolatait olvasta, a szemével látott, a fülével hallott... érezte, hogy Milla a neve és nincsenek barátai. Hogy elekülik, nevetnek rajta, csúfolják, van ki ad neki pár kreditet... Mintha önmaga lett volna... mintha önmagát kellett volna most azzal a pengével megölnie.... Ez nem fog menni...
Milla nagy csodálkozó kisírt szemekkel nézte a sötét hajú fiúcskát, aki azzal a nagy csillogó késsel jött feléje. Érezte, hogy bántani akarják, félt, nagyon félt... Aztán nézte ahogy a fiú meáll előtte. A félelemtől pici szíve olya hevesen vert mintha a Tűz-völgyet futotta volna végig...
Összeszorította szemét és visszagondolt arra amit édesanyja mesélt: „Van aki bánt minket, de van aki megvéd, ne félj Milla, bújj ide hozzám...” De ahogy visszagondolt, nem talált senkit, aki megvédte volna most, csak az emberek, akik ujjal mutogattak rá, vagy akik nevettek rajta, vagy akik pár kreditet dobtak elé... Nincs ki megvédjen....
-Mit csinálsz már annyi ideig kölyök? Csattant a hangszóró által zörejekkel teli kérdés. Öld már meg! Erre sem vagy jó? Milyen harcos lennél, aki egy nőt sem tud megütni? Greg menj végezd el helyette.
Köszönöm Uram! Mondta Greg, aki – már 6 nyarat élt meg- erős volt, bátor, jó harcosnak ígérkezett. Mandalor harci pengéjét beletörölte az előtte fekvő holttesbe és biztos léptekkel elindult a kislany felé.
Shil felállt és megfordult.
-Tűnj innen. -Shil szavai inkább kijelentésnek hangzottak, mint fenyegetésnek.
-Miért mit csinálsz lökött?
Shil régóta nem szerette Greget... hisz Greg is szívesen csúfolta Shilt a mássága miatt.
Most elég volt neki ez a válasz. A két gyerek egymásnak esett. Gyors küzdelem volt. A harci pengék mohón nyesték a fiatal testeket. Másodpercek múlva Greg a földön feküdt, Shil maradt állva. Bár lábai rogyadoztak, hiszen sebet kapott... egy pengét az oldalába.
Dacos szemmel, összeszorított ajakkal nézett a többi harcosra.
A kalózok megdöbbenve figyelték, ahogy a kiközösített gyerek, akit csak azért hoztak magukkal, mert sajat vérükből származott, megölte pillanatok alatt az egyik legtehetségesebb harcos csemetét.
Némán néztek egymásra. A csendet a vezér sugárfegyverének lövése törte meg. Ózonszag terjengett a levegőben...
-Indulhatunk, mindent elintéztünk. -szólt a vezér.
-És a kölyök?
-A dögevők eltakarítják.
Shil órákig ült Milla holtteste előtt... a ragadozók is érezték, hogy hiába friss a vér szaga, ez még nem az ő idejük. Később a fiú eltemette a kislányt. Készített neki dúracélból egy fejfát, amire ezt véste:
“Kitaszított Világosság”
Aztán a romok között elrejtőzött a vadak elől...
-Erre , gyorsan valami dögevő mocorog odabennt! - kiáltott a Köztársasági kutató-mentő alakulat egyik tagja.
-Még a végén valakit elkap...
-Várjatok megnézem előbb- szólt ugyanolyan nyugodt hangon a köpenyes alak, mint amilyen nyugodt eddig végig volt.
-Zavart érzek...
Néma csendben nézték, ahogy a csuklyáját hátraengedve a törékeny, de izmos testű nő szinte nesztelenül be siklott a félig bedőlt falú kunyhóba. Shamy volt a neve. Velük volt eddig mindig. Ő vezette a csapatot, akik a mandaloriak támadásai után a helyszineken nyomoztak túlélők, nyomok után. Több alkalommal mentette meg életüket, azzal, hogy időbe félre rántott valakit egy lezuhanó gerenda elől, egy fel nem robbant detonátort hatástalanított, vagy súlyosan megégett társukat meggyógyította. Nem csak az arca tette bájossá, hanem valami megfoghatatlan erő, ami körülvette.
Némán hallgatóztak, hogy mi történhet odabent...
Gyors lábdobogás.... csend...
Kellemes női hang: Üdvözöllek..
Halk erőtlen gyerekmorgás...
Lágy női hang: Nem kell tőlem félned...
Mandalori kérő gyerekszavak : Hagyj békén, én más vagyok...
Megkönnyebült női hang: Érzem... ezért vagyok itt...
